...ma született a Megváltónk, az Úr Jézus Krisztus...
2013. december 25., szerda
2013. december 22., vasárnap
Keksz
A keksz...majdnem olyan jó, mint a csokoládé :D
Nagyon jó csinálni is, főleg, mikor már olyan fáradtak vagyunk, hogy csendéletet hagyunk a pulton, hogy vidáman ébredjenek a többiek...
Meg az is nagyon jó, amikor mások csinálják és nekünk csak élvezni kell :D Amikor van kerek, meg szögletes, töltött, töltetlen, édes és sós...
...és választasz hozzá egy bögre forró csokoládét, leülsz a gyertya mellé és élvezed a másik ember társaságát :D
Aztán persze sétálsz egy nagyot, mert mindezt le is kell mozogni... (főleg a macaront, ugye Zsuzsa?)
Nagyon jó csinálni is, főleg, mikor már olyan fáradtak vagyunk, hogy csendéletet hagyunk a pulton, hogy vidáman ébredjenek a többiek...
Meg az is nagyon jó, amikor mások csinálják és nekünk csak élvezni kell :D Amikor van kerek, meg szögletes, töltött, töltetlen, édes és sós...
...és választasz hozzá egy bögre forró csokoládét, leülsz a gyertya mellé és élvezed a másik ember társaságát :D
Aztán persze sétálsz egy nagyot, mert mindezt le is kell mozogni... (főleg a macaront, ugye Zsuzsa?)
2013. december 20., péntek
Maga ad nektek jelet...
"10Az Úr újra szólt Acházhoz. Azt mondta: 11„Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélységeiből, akár felülről a magasból.” 12De Acház így válaszolt: „Nem kérek jelet, nem kísértem az Urat.” 13Erre a próféta azt mondta: „Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy próbára teszitek az emberek türelmét, még az én Istenem türelmét is próbára teszitek? 14Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el."
Iz 7, 10-14
Hányszor, de hányszor...
"...De te megbocsátó Isten vagy, irgalmas és könyörületes, hosszantűrő és végtelenül jó..."
Neh 9, 17
Iz 7, 10-14
Hányszor, de hányszor...
"...De te megbocsátó Isten vagy, irgalmas és könyörületes, hosszantűrő és végtelenül jó..."
Neh 9, 17
2013. december 19., csütörtök
Reggeli
A hajnali misék után reggelit adunk a gyerekeknek és játszunk, míg iskolában nem kell menniük.
Ma reggel négy órakor arra riadtam fel, hogy nem állítottam be az ébresztőórát, pedig megint én viszem a reggelit... a Jóisten gondoskodik... felébresztett engem, nem hagyta, hogy éhen maradjanak a kis lurkók... :D
Már indulniuk kellett volna, amikor megkérdezték, hogy én is jövök-e velük? Azt feleltem, hogy még el kell mosogatnom és össze kell pakolnom, menjenek csak...erre gyorsan összekapkodták a poharakat és segítettek rendet tenni, hogy mégis elkísérhessem őket a suliba...
Ennyi őszinte szeretet és ragaszkodás...meg se érdemlem... ♥
Ma reggel négy órakor arra riadtam fel, hogy nem állítottam be az ébresztőórát, pedig megint én viszem a reggelit... a Jóisten gondoskodik... felébresztett engem, nem hagyta, hogy éhen maradjanak a kis lurkók... :D
Már indulniuk kellett volna, amikor megkérdezték, hogy én is jövök-e velük? Azt feleltem, hogy még el kell mosogatnom és össze kell pakolnom, menjenek csak...erre gyorsan összekapkodták a poharakat és segítettek rendet tenni, hogy mégis elkísérhessem őket a suliba...
Ennyi őszinte szeretet és ragaszkodás...meg se érdemlem... ♥
2013. december 16., hétfő
Rorate caeli...
...ma reggel is ballagtam, nem találkoztam senkivel út közben...de várt az a maroknyi ember, akivel minden reggel együtt ünnepelünk a hajnali misén...sok közülük gyermek, akikkel mise után együtt reggelizünk és játszunk, amíg iskolába nem kísérem őket...szeretnek misére jönni és szeretnek utána együtt lenni is...én meg őket szeretem...teljesen át tudja formálni az embert egy-egy ilyen alkalom...mindig mosolyogva ballagok hazafelé...
2013. december 9., hétfő
2013. december 7., szombat
Ajándék...
...ami tulajdonképpen munkaeszköz :D De ha az én csodás férjem nem túlórázott volna annyit, nagyon sokat kellett volna várnom rá... Így azonban gyakorolhatok, hogy a legjobbak között lehessek.. és ezért persze extra sok masszázs jár neki :D
2013. december 6., péntek
Szeress!
" Sokan jönnek hozzám így: Én mindenkit szeretek! Én mindenkit szeretek! De ha megkérdezem tőle, beszélt-e mostanában a szomszédjával, azt feleli: AZZAL az alkoholistával?? Dehogyis!! De én mindenkit szeretek! Mindenkit! Olyan egyedül vagyok... Miért? Hát mert ki se megyek a házból...AZOK közé?? Nem én! De én mindenkit szeretek! Mindenkit!
Nem kell Ugandába menni azért, hogy segítsünk és szeressük a másikat...csak ki kell lépni az ajtón. Szeretni a szomszédot, a munkatársat vagy akit egyáltalán nem szeretünk."
Nem kell Ugandába menni azért, hogy segítsünk és szeressük a másikat...csak ki kell lépni az ajtón. Szeretni a szomszédot, a munkatársat vagy akit egyáltalán nem szeretünk."
2013. december 2., hétfő
Advent
Várakozás...várakozás a csodára, hogy az Isten emberré lesz értünk. Szeretem. Olyan gyönyörű időszak ez. Hajnalban kelni, hogy az ember roráte misére menjen. Meggyújtani egy gyertyát, majd még egyet és még egyet... Egyre több a fény, egyre közelebb érezzük magunkhoz az Istent és mi is egyre közelebb kerülünk hozzá...
Amikor minden és mindenki arra csábít, hogy rohanjunk, mert még nem vettünk ezt sem és azt sem, nehéz megállni és kiszállni a mókuskerékből... de mégis álljunk meg! Érezzük meg a szeretetet, vegyük észre a rengeteg jóságot, csodát, örömet, ami ránk vár! Figyeljünk oda a többiekre, vegyük emberszámba azokat, akikkel együtt élünk és azokat is, akik mellett nap mint nap elmegyünk, akik minden nap kiszolgálnak minket a boltban, a postán... nyissuk meg a szívünket...
Ne akarjunk mindent azonnal...várakozzunk...hagyjuk magunkat szeretni...és szeressünk!
2013. december 1., vasárnap
Advent első vasárnapján
János atya csak egy levelet hozott mára...
Kedves Szeretteim!
Amint jól tudjátok, közeledik a születésnapom. Megtiszteltetés számomra, hogy minden évben ünnepséget rendeztek, és úgy tűnik, ez idén is így lesz. Nagyon sok ember vásárol sokat, rengeteg a külön erre az alkalomra szóló rádió- és TV-műsor, hirdetések, reklámok, és a világ minden pontján arról beszélnek, hogy születésnapom egyre közeledik. Igazán nagyon jó érzés tudni, hogy legalább egyszer egy évben sok ember gondol rám. Amint tudjátok, születésnapomra való emlékezés sok évvel ezelőtt kezdődött. Az első időkben még úgy tűnt, hogy az emberek értették, és hálásak voltak mindazért, amit értük tettem, de manapság egyre inkább úgy látszik, hogy alig akad, aki tudja az okát az ünneplésnek. Mindenhol összejönnek az emberek, családok, barátok, és nagyon kellemesen érzik magukat, de valójában nem tudják, nem értik, és nem is keresik a valódi jelentőségét az ünnepnek.
Emlékszem, az elmúlt évben is hatalmas lakomát rendeztek a tiszteletemre. Az asztal roskadásig tele volt ízletes ételekkel, gyümölcsökkel, édességekkel. Tökéletesen díszített helyiségekben sok-sok gyönyörűen becsomagolt ajándék várta gazdáját. S tudjátok, mi történt? Meg sem hívtak! Pedig én voltam az ünnepség díszvendége – mégsem küldtek meghívót. Miattam volt az egész összejövetel, a sok dísz, és minden egyéb, és amikor maga az ünneplés elkezdődött, én kívül maradtam, bezárták előttem az ajtót. Pedig be akartam menni, velük lenni, együtt ünnepelni…
Habár az igazság az, hogy mindez nem lepett meg, hiszen az elmúlt néhány évben sokan bezárták előttem az ajtót. Mivel pedig nem hívtak meg, hát úgy döntöttem, hogy titokban megyek be, minden zaj nélkül, és csendesen megállok az egyik sarokban.
Mindenki nagyon jól érezte magát, ittak, ettek, beszélgettek, vicceltek, nevettek, és hatalmas jókedvük volt.
Egyszer csak belépett a szobába egy nagydarab, kövér, piros ruhás, fehér szakállas ember azt kiabálva: HO-HO-HO. Leült egy díványra, a gyerekek pedig rohangáltak hozzá : Télapó, Télapó! – mintha ez az egész ünnepség róla szólt volna. Aztán az emberek körülállták a karácsonyfát, és átölelték egymást. Én is kitártam a karomat, de engem nem ölelt át senki. Aztán nagy várakozással elkezdték osztogatni, és csomagolni az ajándékokat. Végül minden elkelt, és néztem, vajon nekem van-e valami – de nem, én nem kaptam semmit. Te hogyan éreznéd magad, ha a születésnapodon mindenki kapna ajándékot, csak éppen te nem? Megértettem, hogy nemkívánatos személy vagyok saját születésnapom emlékünnepén, és csöndesen elhagytam a helyiséget. És – tudjátok – ez minden évben rosszabb és rosszabb. Az embereket csak az étel, ital, ajándékok, összejövetelek érdeklik és alig néhányan emlékeznek rám. Pedig én annyira szeretném, ha ezen a karácsonyon beengednének engem az életükbe! Nagyon szeretném, ha felismernék a tényt, hogy több mint kétezer évvel ezelőtt azért jöttem el erre a világra, hogy megmentsem őket. Csak annyit szeretnék, hogy ezt teljes szívvel elhiggyék, és beengedjenek az életükbe.
Valamit szeretnék megosztani veletek, különösen arra való tekintettel, hogy jónéhányan tudjátok az ünnep igazi értelmét. Hamarosan rendezek én is egy saját ünnepséget: látványosat, hatalmasat, amilyet soha senki még elképzelni sem volt képes. Most még dolgozom rajta. Már küldöm a meghívókat – Te is kaptál már, személyesen. Remélem, észrevetted a sokféle invitálás között, s nem dobtad el? Kérlek, feltétlenül jelezz vissza, részt akarsz-e venni az örömünnepemen, foglalhatok-e egy helyet a számodra? Beírhatom-e a nevedet aranybetűkkel a vendégkönyvembe? Az ünnepségemen ugyanis csak azok jelenhetnek meg, akiknek nevei ott szerepelnek. Sok vendéget várok.
Akik elvesztették vagy eldobták a meghívókat, el sem jönnek – kár értük! Akik nem válaszolnak a meghívásra, azok hiába jönnek, nem lesz helyük, kívül maradnak. Nagyon lesújt minden ilyen elmaradás…
Kérlek, készülj és válaszolj, mert így, amikor mindent előkészítettem, te is részese lehetsz az én csodálatos ünnepségemnek.
A találkozás reményében szeretettel üdvözöllek:
Jézus Krisztus
Kedves Szeretteim!
Amint jól tudjátok, közeledik a születésnapom. Megtiszteltetés számomra, hogy minden évben ünnepséget rendeztek, és úgy tűnik, ez idén is így lesz. Nagyon sok ember vásárol sokat, rengeteg a külön erre az alkalomra szóló rádió- és TV-műsor, hirdetések, reklámok, és a világ minden pontján arról beszélnek, hogy születésnapom egyre közeledik. Igazán nagyon jó érzés tudni, hogy legalább egyszer egy évben sok ember gondol rám. Amint tudjátok, születésnapomra való emlékezés sok évvel ezelőtt kezdődött. Az első időkben még úgy tűnt, hogy az emberek értették, és hálásak voltak mindazért, amit értük tettem, de manapság egyre inkább úgy látszik, hogy alig akad, aki tudja az okát az ünneplésnek. Mindenhol összejönnek az emberek, családok, barátok, és nagyon kellemesen érzik magukat, de valójában nem tudják, nem értik, és nem is keresik a valódi jelentőségét az ünnepnek.
Emlékszem, az elmúlt évben is hatalmas lakomát rendeztek a tiszteletemre. Az asztal roskadásig tele volt ízletes ételekkel, gyümölcsökkel, édességekkel. Tökéletesen díszített helyiségekben sok-sok gyönyörűen becsomagolt ajándék várta gazdáját. S tudjátok, mi történt? Meg sem hívtak! Pedig én voltam az ünnepség díszvendége – mégsem küldtek meghívót. Miattam volt az egész összejövetel, a sok dísz, és minden egyéb, és amikor maga az ünneplés elkezdődött, én kívül maradtam, bezárták előttem az ajtót. Pedig be akartam menni, velük lenni, együtt ünnepelni…
Habár az igazság az, hogy mindez nem lepett meg, hiszen az elmúlt néhány évben sokan bezárták előttem az ajtót. Mivel pedig nem hívtak meg, hát úgy döntöttem, hogy titokban megyek be, minden zaj nélkül, és csendesen megállok az egyik sarokban.
Mindenki nagyon jól érezte magát, ittak, ettek, beszélgettek, vicceltek, nevettek, és hatalmas jókedvük volt.
Egyszer csak belépett a szobába egy nagydarab, kövér, piros ruhás, fehér szakállas ember azt kiabálva: HO-HO-HO. Leült egy díványra, a gyerekek pedig rohangáltak hozzá : Télapó, Télapó! – mintha ez az egész ünnepség róla szólt volna. Aztán az emberek körülállták a karácsonyfát, és átölelték egymást. Én is kitártam a karomat, de engem nem ölelt át senki. Aztán nagy várakozással elkezdték osztogatni, és csomagolni az ajándékokat. Végül minden elkelt, és néztem, vajon nekem van-e valami – de nem, én nem kaptam semmit. Te hogyan éreznéd magad, ha a születésnapodon mindenki kapna ajándékot, csak éppen te nem? Megértettem, hogy nemkívánatos személy vagyok saját születésnapom emlékünnepén, és csöndesen elhagytam a helyiséget. És – tudjátok – ez minden évben rosszabb és rosszabb. Az embereket csak az étel, ital, ajándékok, összejövetelek érdeklik és alig néhányan emlékeznek rám. Pedig én annyira szeretném, ha ezen a karácsonyon beengednének engem az életükbe! Nagyon szeretném, ha felismernék a tényt, hogy több mint kétezer évvel ezelőtt azért jöttem el erre a világra, hogy megmentsem őket. Csak annyit szeretnék, hogy ezt teljes szívvel elhiggyék, és beengedjenek az életükbe.
Valamit szeretnék megosztani veletek, különösen arra való tekintettel, hogy jónéhányan tudjátok az ünnep igazi értelmét. Hamarosan rendezek én is egy saját ünnepséget: látványosat, hatalmasat, amilyet soha senki még elképzelni sem volt képes. Most még dolgozom rajta. Már küldöm a meghívókat – Te is kaptál már, személyesen. Remélem, észrevetted a sokféle invitálás között, s nem dobtad el? Kérlek, feltétlenül jelezz vissza, részt akarsz-e venni az örömünnepemen, foglalhatok-e egy helyet a számodra? Beírhatom-e a nevedet aranybetűkkel a vendégkönyvembe? Az ünnepségemen ugyanis csak azok jelenhetnek meg, akiknek nevei ott szerepelnek. Sok vendéget várok.
Akik elvesztették vagy eldobták a meghívókat, el sem jönnek – kár értük! Akik nem válaszolnak a meghívásra, azok hiába jönnek, nem lesz helyük, kívül maradnak. Nagyon lesújt minden ilyen elmaradás…
Kérlek, készülj és válaszolj, mert így, amikor mindent előkészítettem, te is részese lehetsz az én csodálatos ünnepségemnek.
A találkozás reményében szeretettel üdvözöllek:
Jézus Krisztus
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)